A bujdosó székely és a Pepsi esete

Itt egy olyan jó kis vidám történetnek kellene állnia, amit mindenki vár a cím alapján. Pedig csak annyi van a székellyel és a kólával, hogy tegnapelőtt a buszról megláttam egy reklámponyvát és megörültem. Végre nem Coke, mindenütt az van. Nem mintha lelkes Pepsi-rajongó lennék, sőt, kólát sem sűrűn iszom, de ha lehet választani, akkor inkább ezt kérek. Többnyire nem lehet választani, ezt a giccses reklámokban vigyorgó, borvirágos nagyapóhoz hasonlító Mikulás is nyomatékosítja, aki decemberenként az agyunkba kormányozza örök boldogságban csilingelő kamionját. Csak a c betűs az igazi! Így tehát ha kólát kérsz valahol, és nem te veszed magadnak a boltban, azt kapsz.
A Bujdosó Székelyben biztosan nem fogok kérni semmit, ha netán étterembe megyek, az általában valamilyen mérföldköves ünnepi esemény vagy nyaralás alkalmával történik meg, nem annyira a metró végállomásának környékén egy fárasztó munkanap után. Egyébként is valamiért a képzeletemben égett olaj szagától átitatott, ernyedező retró-kockás terítős, unatkozó pincéres helyként jelenik meg. Ha valaki tudja ezt cáfolni, nyugodtan jelezze, megkövetem őket.

...


A mai nap hőse: a 16 óra 56 perckor nagy reményekkel elinduló kilencvennyolcas expressz busz vezetője. Pár száz méter után járművünk hörgő hangokat hallatott, és egy kézihajtány sebességére lassult a felüljáró tetején. Gyorsan visszacsavartam a sálat a nyakamra, hogyha menetelni kell, készen állhassak, de sofőrünk nagy kínlódás árán eltötyögött velünk az első megállóig. Ott valamire rácsapott a vezetőfülkében, mire a busz hirtelen megtáltosodott, ezzel elhúzva mindenki orra előtt a mézesmadzagot. Egészségesnek tűnő motorhangokat hallatott és felgyorsult.
Ezen felbuzdulva a vezető láthatóan megszavazott még egy megállónyi utat, nem szállított le bennünket.
Innentől kezdve folyamatosan drukkoltunk, mert hol meglódultunk, hol átváltottunk beteg csigába... de haladtunk. Közben a bátor kékmellényes szorgosan taposta a pedált, sajnos nem láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy elszántság és dac keveredik rajta kövér izzadságcseppekkel.
Az erdőnél biztató gyorsulási verseny kezdődött, talán a makrancos gép jobban kedvelte (volna) a hetvenes tempót, de azért a hörgős-harákolós pillanatokban csendben elsóhajtottam egy imát, hogy ha lehet, ne itt a sötét, vizenyős rengetegben kelljen leszállni, és gyalogolni a következő buszmegállóig.
Végül diadalmasan bevánszorogtunk a kivilágított lakott területre, és már csak pár megállót kellett szurkolni, hogy hazaérjek.
Nem nagy dolog, valaki végezte a dolgát egy ócska munkaeszközzel. De nekem mégis hős. Elhatározta, hogy elviszi az utasait, kitartott a végsőkig, és nem hagyta őket az esőben ázni, másik buszra várni, azon palacsintává lapulva, későn, idegesen hazaérni.
Leszálláskor megköszöntem a vezetőnek a hősies helytállást, és hogy nem kellett az esőben kalandtúráznunk. Szegénytől csak egy reszkető ajkú phű tellett, remélem, kicsit megvigasztalta, hogy valaki értékelte a teljesítményét.

jn