Ezt a bejegyzést csak a szerencse mentette meg, vagyis én, mert hirtelen kimásoltam, így nem veszett el a kétpercenként jelentkező piros hibaüzenetek erdejében. Szóval, úgy olvassátok, hogy nem biztos, hogy még egyszer nekiveselkedtem volna. :D
Vasárnap délelőtt, háromnegyed tíz körül ballagok éppen a templom felé, amikor látom, hogy egy néni hosszú fekete kabátban, fején piros bilikalappal, vágtat előttem kb. 20 méterrel.
Időnként riadtan hátra forog, majd megint belehúz. Lázasan kutattam emlékeimben: vajon a mi gyülekezetünk tagja lenne? Nem ismerős. Vagy mégis? Neki én biztosan ismerős vagyok, különben nem pörögne, mint a ringlispíl.
Lehet, hogy elő kéne kotorni azt a szemüveget, amiről pár éve azt mondták a szemészeten, hogy felesleges lenne viselnem, mert 12 év alatt nem romlott semmit a nézőkém?
Na, majd ha beérem a nénit, jobban megtekintem, és rögtön kiderül.
Mivel én is loholtam, nehogy elkéssem, hamarosan a nyomába értem a lejtős utca alján. Már kis híján meg is előztem, amikor a néni nagy levegőt vett, hátra fordult... (Itt meg kell jegyeznem, hogy a szemében ott láttam a szellemi leromlás előszelének azt a kissé zavaros csillogását, amit csak az ismer föl, akinek már volt jó pár szenilis szomszéd nénije.)
A csinosan kisminkelt (ciklámen rúzs a fogakon, kötelező jelleggel) nénike reménykedve rám nézett, és megkérdezte:
– Ne tessék haragudni, ma vasárnap van?
Mondom neki, igen, vasárnap.
– Mert megyek a templomba, de senki nem jön, hát hol vannak az emberek? Már azt hittem, hogy eltévesztettem a napot, és nem is vasárnap van.
Az igazsághoz tartozik, valóban nem szokott hömpölyögni a tömeg a templom felé, de most egészen kihalt volt az utca, autók sem nagyon álltak a környéken, el is gondolkodtam, hogy esetleg elmarad a mise? Á, olyan nincsen... Vagy.. .jujujuj, lehet, hogy tényleg nem vasárnap van, és mi boldogan ballagunk a nénivel, mint két széllelbélelt Malvinka, ki-ki felekezete szerint, a nagy bizonytalanságba?
Nem, nem, azért én még csak nem tartok itt.
A néni kérdezi: – Maga is a misére jön?
Nem, én a reformátusokhoz megyek, szóval biztosan vasárnap van – válaszoltam. (Logikus, nem? Micsoda bátorító információ! Végül is... Szerencse, hogy nem zsinagógába igyekeztem, akkor végképp magába roskadt volna szegény.)
– Köszönöm szépen! – mondá megkönnyebbülve a néni, és a saroknál szétváltak útjaink.
Vasárnap volt, tényleg, nem maradt el semmi. Remélem, hogy a néni is megnyugodott a misén. Hacsak nem volt véletlenül baptista.
jn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése