Láttatok már gólyát porszívózni? Én még nem, de elképzeltem. Gólyamama takarít a fészekben: "Pistike, mondtam már, hogy ne rohangálj evés közben, minden tele van egérlábbal! Béla, mi ez a csecsemő itt? Megint hazahoztad a munkát?"
Ez jutott eszembe, amikor délelőtt fél lábon állva porszívóztam. Nem valami új fitnesz-őrület kerített hatalmába, hanem szörnyen fáj a bokám. A miértjét nem tudom, egyszer csak belenyihhant és kész, azóta sántikálok.
Igen, elmentem orvoshoz, kezdtem a házival. Szerintem nem áll a helyzet magaslatán, de a környék nyugdíjasai (beleértve tiszteletreméltó anyósomat is) azért mégiscsak csípik, mert bármilyen gyógyszert felír, elég csak diktálni (mint Bubónak). Földijeimnek mondom zárójelben, hogy Sz-el kezdődik a neve, és nem a leginkább Aldi-nagymamára hajazó Erzsike néniről van szó. No, mindegy, nem akarok panaszkodni, végül sikerült mindenféle beutalókat kiügyeskedni belőle, előbb-utóbb csak a dolog végére járok, addig meg eléldegélek a fájdalomcsillapítókon valahogy.
Ismerőseim felszisszenhetnek, hogy "hát nincsen ennek a szegény asszonynak férje, hogy neki kell ilyen nyomorult állapotában takarítania?" De van neki, csak a szegény asszony sógora elszólította sürgősen A-ból B-be trógerolni valók irányába.
Így aztán hősiesen belevágtam a porszívózásba, és csak akkor jöttem rá, hogy mégsem volt túl jó ötlet, mikor párszor bokán vágott a gégecső. Elmorzsoltam pár könnycseppet és a népi szókincs egy-két visszafogottabb gyöngyszemét, és ekkor jött a gólyaállás. Elég jól működött, csak akkor zökkentem ki a "hogyan mutassuk be a 4-es számot írástudatlan barátainknak" című performanszból, mikor fent említett anyósom bejött, hogy készen van a grátisz rántott máj (mert nekem ilyen rendes napam van, hogy csinált ebédet a szerencsétlen mozgássérültnek), én meg halálra rémültem, mert nem számítottam rá – zúgott a gép, a gondolataim meg szerteszéjjel.
Megállapította (a héten harmadszor), hogy egyszerűen el sem tudja képzelni, hogy mitől fáj a lábam, majd letett egy jetinek is elegendő mennyiségű epret tartalmazó jénait. Nagyon gondoskodó, imádja, ha az emberek esznek. Meg még esznek, meg pukkadásig esznek. Általában úgy főz levest (kis fazékban nem érdemes levest csinálni, fiam), hogyha a Klicskó fivérek jönnének ebédre, és útközben felszednék valahol Valujevet is, nemcsak mindenki jóllakna, hanem a maradékot még egy hétig ehetné a család. Szóval jutott rántott máj is bőven.
A porszívózás után – ami a fent említett okokból leginkább azokon a helyeken történt meg, ahol a lelkészek diszkóznak – átmentem az ebédért (köszi, Marika néni), töltöttem egy pohár 2012-es Tokaji Furmintot (előtte áttanulmányoztam a fájdalomcsillapító használati utasítását, nehogy hazatérő életem párja módosult tudatállapotban találjon), és leültem blogolni.
Egészen kicsi koromtól kezdve, nagyon élénk volt a fantáziám. Mindenben rögtön képeket láttam, legyen az bármilyen tárgy, forma, természeti jelenség. Most, ahogy itt ülök, és ránézek a szennyes kosárra, egy, a fedél alól kilátszó pizsama ráncai alvó bulldog pofáját formázzák. (Te jó ég, mosni kellene, tele van a kosár!)
Erről beugrott, hogy egyéb állatfajtákat írtam a címben, és a drága mamát mégsem lenne illendő ide besorolni (csak Durrell engedhette meg magának ezt az írói luxust), tehát kell még valami állat a gólyán kívül.
Legyen kutya? De mégis melyik? Nekem csak egy kutyám volt, vagyis közös kutyánk a húgommal, de az vagy 30 éve volt, és csak kis foszlányokat tudok felidézni róla. Például, hogy imádta barackmagot és a görögdinnyét, illetve a kedvence Rózsika néni volt, nagymamám testvére, akinek a hiányát öt percig sem tudta elviselni, így Rózsika néninek minden vásárlás után új harisnyát kellett felvennie, mert Picur örömében lyukasra ugrálta, mikor visszatért a boltból.
Voltak a család különböző ágainak kutyái, de egyikkel sem kerültem olyan közelségbe, hogy sajátomként tekinthetnék rájuk. Azért a legtöbbjükkel történtek érdekes dolgok.
Na jó, legyen a Maci. Gyönyörű, sötétbarna német juhász-szerű jószág volt, meglehetősen gyenge idegrendszerrel. Legkedvesebb éjszakai szórakozása volt nyáron a sün-ugatósdi. Nagyjából negyedóráig ugatott egy sünt, ami persze összegömbölyödve kucorgott, esze ágában sem volt kinyílni és odébb menni. Erre az egész család felébredt, és a legönfeláldozóbb tagja kiment a sündisznót eltávolítani. De Maci nem hagyta, hogy a jó kis játékát tönkretegyék, nem törődve a tüskékkel, felkapta, és rohanni kezdett vele. Némi seprűnyeles behatás után nagy nehezen elengedte a szúrós sünmalackát, ami vödörbe, és az utca végén elengedésre került. Család visszafeküdt, villany le. Tíz perc múlva ugatás. Történet megismétlődik. Hajnali háromkor. És fél négykor és így tovább. A rekord hét sün volt egy éjszaka. Biztosan süninvázió volt azon a nyáron, mert kétlem, hogy ugyanaz a mazochista jószág ügetett vissza minden alkalommal az alvégről.
Jól elkanyarodtam a gólyaállástól, de nem is baj, mert legalább elterelődött a figyelmem a bokámról. Ha valahol láttok bicegni, legalább már tudjátok, hogy mi történt. Esetleg szolidaritásból állhattok velem kicsit fél lábon.
