Az egyszarvú

Tihamér, akit barátai csak Tihának neveztek, azon a meleg nyári reggelen  is a szokott időben kezdte a rendelést. Nyitásra már ott sorakozott gazdájával néhány toklászt felszedett eb, egy csúnyán tüsszögő macska és két enervált arapapagáj kalitkástul.
Gyorsan megvizsgálta őket, a komisz kalászokat kicsippentette a szőrös ujjak közül, a macskának gyógyszert írt fel, a papagájok pedig diétára fogattak, mivel kiderült, hogy Lacika megkínálta őket ketchupos rósejbnivel előző este. Lacika  kifelé menet kapott néhány pofont aputól, mert a két papagáj kurva drága volt, és különben is, te sírtad ki őket, büdös kölök, most meg megmérgezed?
Az állatorvos töltött magának egy pohár kólát, és a vizsgálóasztal szélére támaszkodva kibámult az ablakon.
– Van még kint valaki? – kérdezte Jucitól, aki éppen a zöld sapka alá tuszkolta vissza folyton kibukkanó, göndör, szőke hajtincsét.
Rá sem nézett az asszisztensére, aki a formátlan, férfias szerelésben is csinos teremtés volt. Szívesebben nézegette rendelési időn kívül, zöld és minden más ruha nélkül.
Juci tollászkodás közben kinézett a váróba, majd félig visszalépett a rendelőbe:
– Csak egy ember.
A szerényen öltözött férfi félénken odaköszönt a gumikesztyűs tündérnek. Nem volt vele semmilyen állat.
– Ha a doktor úr ki tudna jönni az udvarra... – kezdte, és bizonytalan kézmozdulatot tett a bejárati ajtó felé.
Ekkorra már Tiha is odalépett, majd  kíváncsian a kifelé igyekvő ember nyomába szegődött. Lehet, hogy ló? A lovakhoz ki szoktak hívni. Vagy nem is állat, hanem valami más miatt jött a fickó, gondolta.
Az udvar közepén egy egyszarvú állt. Szabályos, karcsú, gyönyörű, mint a mesében. Nem kamu, nem jelmezes ló, hanem egy majdnem kétméteres egyszarvú. Selymes, fehér sörényét meg-meglebbentette a meleg augusztusi szél. Szárnya is volt, a patája ezüstösen csillogott. Tiha megdörgölte a szemét. Kóla. Igen, kólát ivott, nem volt benne semmi, most nyitotta ki az előbb a palackot. Visszanézett a rendelő irányába, hogy Juci is látja-e azt, amit ő, de az asszisztens nem jött utánuk. Az utcán emberek mentek, néhányan arra fordították a fejüket, majd semleges arccal siettek tovább.
Az egyszarvú gazdája mindenféle magyarázat nélkül belekezdett: – Két napja nem tud repülni. Eszik, iszik rendesen, a kedve is jó, de amikor nekifut, hogy felszálljon, nem bírja el a szárnya.
Az állatorvos enyhén szédülni kezdett. Mi van itt? Ez csak valami rossz vicc lehet. Vagy csendben megőrült, és most képzelődik. Nincs itt semmiféle egyszarvú, ez az ember sincs itt, sőt, ma nem is hétköznap van, hanem vasárnap reggel, és ő az ágyában alszik a szombati buli után.
– Juciiiii – bődült fel, mint a sebzett oroszlán –, gyere gyorsan!
Az asszisztens kirohant, felkészülve az esetleges birkózásra valamilyen igen nagy és makacs állattal, de megtorpant az ajtóban.
– Mi baj, Tihamér?
– Látod?
– Mit? Az egyszarvút? Nagyon szép jószág. Ez az ezüst színű pata egészen különleges. Mi a gond vele?
– Nem tud repülni – rogyott le az állatorvos az udvar szélén álló beton virágtartóra.
– Volt már ilyen esetünk, nem emlékszel? Tavalyelőtt, amikor Szegedről hoztak fel egyet. Szárnygyengeség, Uniwingint adtunk rá. Megvizsgáltad?
– Ez egy egyszarvú, unikornis, szárnyas, mesebeli ló, sőt, eccavú, a rajfilmekben szivárványt kakál, kislányok fésülgetik a sörényét, tündérek utaznak a hátán, nem létezik, nem lehet itt, nem indokolt a jelenléte! - kiabált Tiha.
– Ne viccelj már, el kell látnunk, nincs idő itt poénkodni, nézd, hányan jönnek befelé! – dörrent rá az asszisztense.
– Doktor úr, doktor úr! Nézze, milyen szépen tud már menni az én kis Bubikám, hála önnek! – kiáltotta egy idős hölgy a kapuból. Mellette, kicsit bicegve, apró hétfejű sárkány szaporázta a lépteit.

jn

Élj mának! avagy Mr. Smartmatch, bring me a dream

Volt egyszer egy közösségi oldal, ahová regisztráltam. Érdeklődés hiányában hamarosan megszűnt. Igazából fű alatt átalakult társkeresővé.

Erről csak akkor szereztem tudomást, amikor emailben kezdtek szállingózni a felszólítások, hogy különböző korombeli urak profilját tekintsem meg 24 órán belül, de a legjobb, ha tüstént, mert elszalad a lehetőségem a boldogságra.

Dehogyis tekintem – gondoltam –, töröljük csak szépen a profilt! Igen ám, de nem lehet. Nincs ilyen menüpont, vagy jól eldugták.

Szerencsére sem fotóm nincs fent, sem érdekes adatok rólam, így biztonságban vagyok. Nem is törődnék az egésszel, ha nem érkeznének naponta a postafiókomba a smartmatchok (így hívják a delikvenseket, akik a gép szerint remekül illenek hozzám) bemutatkozásai. A hírekről sem tudok leiratkozni... Kínomban olvasgatni kezdtem,  vajon melyik figura mivel próbálja elbűvölni a hölgyeket.

"Megvan !?: .. viccelsz ? Anyámmal élek, macskám van, Babettával járok, én ne legyek kemény ? Ízirájder öcsém, ízirájder !!! (ÜVEGTIGRIS-Csoki) Ez? : „Bodri, mióta beszélsz te ilyen kiba...ttul választékosan?! Kemény vagyok, kőkemény! A Tejes ember bekaphatja! Két embert küldtem az akcióra, az egyik benn van az újságokban a másik a gyorskocsiban. Amúgy minden fa..a! Elhagyjuk a kispályát, és" Humorherold, gentleman köntösben. Csúnya szó gondosan kipontozva, tájékozatlanabb hölgyek részére az idézet forrása megjelölve. Egyébként se füle, se farka. A jelentkezők nevében reméljük, hogy ez csak a szövegre érvényes. ............

"Alapvetően vidám humoros és megbízható ember vagyok! Szeretek segíteni mindenben szeretek ölelkezni szeretgetni imádok nagyokat csókolózni egy héten többször szeretkezni! De valahogy mindig olyanokkal akadok össze akik csak mondják hogy ez jó nekik ez kell nekik aztán mindig szakítás a vége! Mi van veletek csajok hol van az aki tényleg engem akar!! Hol? Remélem itt és most fog írni nekem ha ezt elolvasta"

A szegény kihasznált, csalódott aranygyerek prototípusa. Itt és most írjon neki valaki gyorsan, és küldjön neki vesszőket, mert így kicsit nehéz elmenni a szövegén...

...........

"Ausztriaban dolgozom eppen"

Remelem, ez eleg csabito, schone frau.

...........


"Szinház az egész világ !"  


És színész benne minden nyavalyás nő! De azért még ad egy esélyt, mielőtt átmenne a Kék Osztrigába.

...........

"Egy örök álmodozó vagyok, egy nagy gyerek, aki nehezen tudja megemészteni az idő múlását, hiszen oly sok a tennivaló, de oly kevés az idő! :) Mellesleg a ZÖLD ONLINE JEL nem azt jelenti, hogy folyamatosan itt vagyok, csak azt, hogy a gépem be van kapcsolva, mert a program automatikusan beléptet mikor bekapcsolom! Így szíves elnézést mindenkitől, ha nem tudok azonnal válaszolni, de igyekszem! :)"

Mostan színes online-jelekről álmodom. Legszebb a zöld. ÉS KÜLÖNBEN IS NE ÍRJÁL, mert nem győzök válaszolni a sok levélre!

...........

 "Élj mának :D"

Álmodd velem, hogy vakít fény,

Tombol nyár földtekén,

Ne érdekeljen, ha esik hó,

Mert nyaralni visz álomhajó!

...........

 Az utolsót egy az egyben bemásolom, mert így kerek:

Szexblog, 37

Tartózkodási hely: Budapest

Nőket keres 18 és 90 év között

 "Szia! Kalandos utazgatáshoz keresek egy olyan nőt, aki eljönne velem ide-oda, és egy blogot írna kalandjainkról Bárhonnét írhatsz, én majd megyek. Emailt írj! ui: szívesen ottaludnék valakinél... na elhívsz?"

Kedveském, kijöhetne velem a keresztúri piacra, mert nyolcvan évesen, fájós lábbal nehéz már oda-vissza buszozni,  meg felmenni a harmadikra a húzós kocsival. Megígérem, írok plogot vagy micsodát magának, a kisunokám úgyis befizetett egy olyan internettes tanfolyamra! Itt aludhat a kisszobában, csak hozzon pizsamát, mert az öregemtől nem maradt egy sem, elhasználtam felmosórongynak.

A kis Dóczy-liba

Találtam egy képet a neten, egészen véletlenül. A debreceni Dóczy Leánynevelő Intézet 4.a osztályos diákjainak csoportképét. Megörültem, mert anyai nagymamám oda járt, mindig emlegette, hogy Dóczy-libáknak hívták őket a város katolikus iskolásai. Hogy ők miként nevezték a pápista leányokat, arról nem szólt, de amúgy is keveset mesélt arról az időszakról, gyermekéveiről.
Azt tudom, hogy Zilahon született, 1911-ben, és amikor "bejöttek az oláhok", a család Magyarországra menekült. Debrecenben telepedtek le, hogy milyen rokoni kötelék vonzotta oda őket, az már örökre rejtély marad. Ha rokonságról esett szó, mindig Lácacsékét emlegette, az pedig igen távol esik a cívisvárostól.
Talán több mindent mesélt volna, ha gyerekként nagyobb odaadással hallgatom, de az ember csak utólag, évtizedek múlva ébred rá, hogy már nincs kitől tudakolni a gyökereket, a rég elmúlt arcokat a kevés megmaradt fényképről.
Különös módon, a debreceni időszakról nem maradtak fotók Mami után, mindössze egyetlen kopott fotográfia két példánya ötéves korából. Ezek közül egyik  kis igazolványként szolgált. Hátuljáról kiderül, hogy dédapám váltókezelő volt Debrecenben. A csepp Bíró Jolán pöttyös ruhácskájában komoly szemekkel néz a fotómasina mellé. Talán édesanyjára figyel, aki inti: "ne mozogj, kislányom".
Ezután hatalmas ugrás, a családi fotógyűjtemény következő darabján már fiatal felnőtt lányként mosolyog egy barátnőjével, majd hamarosan nagyapám is megjelenik a fényképeken, a fess rendőrrel már Pesten ismerkedett meg. Cigarettáért járt a trafikba, ahol Mami eladó volt.
Ebből az időszakból és édesanyám születése idejéből több fénykép van, de a kieső, nagyjából 20 évet titokzatos homály fedi.
Egy kedves kis sztori megmaradt azért nagymamám lánykorából. A Nagyerdőbe jártak sétálni a fiúkkal (milyen izgalmas lehetett, vajon mit mondtak otthon?). Az egyik bátor fiatalember a fák jótékony takarásában, bizony, alaposan megcsókolta. "Én meg jól pofon vágtam!" - mesélte Mami. "Miért, nem tetszett a fiú?"  - kérdtem én lélegzetvisszafojtva. "Dehogynem, csak úgy illett. Ha megcsókoltak, pofon kellett vágni az illetőt."
Nagymamám abban  a korban született, cseperedett, nőtt fel, amit mi 21. századiak olyan szívesen idézünk meg nosztalgia címszó alatt képeken, múzeumokban, filmeken, gyűjtőszenvedélyben. Neki biztosan nem volt ennyire romantikus  kisgyerekként menekülni Erdélyből, megszokni Debrecent, az iskolát, az új otthont, megélni az I. világháborút, barátokat találni. Élte azokat éveket, és idős asszonyként keveset beszélt róluk.
A képet, amit a neten találtam, nagy örömmel kezdtem böngészni, hátha pont nagymamám is rajta van. Megakadt a szemem az egyik kislányon. Ismerős volt valamiért. Próbáltam időben elhelyezni a fotót, rájönni, a lányok a képen hány évesek lehetnek. Furcsa elhinni, a külsejüket látva, hogy negyedikesek. Ez, amikor én voltam általános iskolás, a nyolcadikosokat jelentette. Itt, a fotón egy kupac valódi kislány ül és áll, csak némelyik érettebb arcocska mutatja, hogy tizenévesekkel nézünk farkasszemet. Akkor még igazán gyerekek voltak a "nyolcadikosok", a kis matrózblúzok alatt épp csak mocorogni kezdett a nőiség.
A kislány, akiben annyira szeretném felfedezni anyukám és a magam vonásait, elgondolkodtatott. Túl sok minden stimmel. A kép készültének éve, a 4. osztály... Mellétettem a kis igazolványt, nézegettem. Nehéz eldönteni, hogy valóban Mami van-e azon a képen. Nincsen névsor hozzá, mert csak egy érdekesség a régi fotókat gyűjtő weboldal sokezres kollekciójából. Talán a fotó tulajdonosa tudna segíteni, hátha az eredeti kép hátulján vannak nevek. Elhatároztam, hogy megpróbálok kapcsolatba lépni vele. A válaszig  még nézegetem a képet, és faggatom a Mona Lisa mosolyú kislányt. Akárki is ő, nekem mindig Mami lesz 1935-ből.

Lábak, nyár

Fehérek és barnák, izmosak, szőrösek, 

görbék és ikszek meg ók, 

sápadtak, lesültek, csíkosak, pöttyösek, 

pálcikához foghatók, 

napsütte pelyhesek, puhányok, vizesek, 

visszerektől  dagadók, 

csülkök és virgácsok, szép, karcsú műtárgyak, 

cammogók és suhanók,

férfiszem-legelők, hájaktól remegők, 

gazella, elefánt, pók, 

rajzokkal ékesek, gyúrástól szélesek, 

mégis mind oly hasonlók. 

(2015.08.05.)

Péntek esti vegyes

Tompa a fejem és az ágy is húz,
meggyűrődött rajtam a pöttyös blúz.
Nem bírja a térdem a rock and rollt,
elmúltam már húszéves, de régen volt!

Ne menekülj, bébi, úgyis elkaplak,
lepereg a cipődről a fényes lakk,
szépen belőtt séród is kócos lesz,
ha nem énekled el nekem, hogy oh,yes!

Hazaviszel vagy nem, úgy is jó,
Hadd lobogjon a hajam, ez kabrió,
A csomagtartót nem kevesen fényezték,
fejezd inkább egyedül be az estét!

-------------

Mennek mind egykedvű, szép reggeli sorban,
a Szabadság hídon át,
villamoson ülve, lélekben elrepülve,
nem figyelnek rám,
ablakon kinéznek, nem kérdezi senki,
hogy mi az, ami fáj,
csak a Gellért téren, Cseh Tamás kezében
mozdul meg a gitár.

----------


Anyám rossz világra szült, apám elszelelt,
nem féltem semmitől, az utca nevelt.
Ne higyj annak, aki mást mond. Óóó!
Pénzem sosem volt, italom fizette más,
hideg szállodám a buszvégállomás.
Ne higyj annak aki mást mond. Óóó!
Amikor fázom, az alkohol segít,
koszos kutya a társam, ő majd melegít.
Ne higyj annak, aki mást mond. Óóó!
Dalom rekedtes, és vörös a szemem,
éjjel ellopták megint mindenem.
Ne higyj annak, aki mást mond. Óóó!


-----------


Nyári éjjel virágzik a pereszke,
édes rózsám, nem tudom, hogy szeretsz-e,
nyári éjjel, sejehaj, felhúzom a csizmámat,
megkeresem, s elverem a babámat.

Kinn a mezőn legelészik a konda,
egyik malac rálépett egy vakondra,
hazavittem, sejehaj, édesanyám megfőzi,
a szeretőm épp a traktort előzi.

A faluban nincsen kocsma, bezárták,
tejet iszik minden ember vagy málnát,
én is innék, sejehaj, de nem adnak hitelbe,
ráadásul mind meg vagyunk figyelve.

Power Bank Pour Femme

Kaptam a születésnapomra egy power bankot. Azelőtt sosem hallottam róla, de az okostelefon tulajdonosok biztosan ismerik és tudják, hogy nem rossz találmány. Himalája-túrán, vadvízi evezésen, őserdőben, világvégi falu szélének a szélén, szóval mindenütt hasznát lehet venni, ahol nincsen konnektor, hogy a kétnaponta megéhező kis házikedvencünket megetessük.
Bezzeg a régi mobilok, egy töltéssel végigcsináltak egy egész nyaralást. Igaz, nem nyomkodtuk őket éjjel-nappal, csak akkor vettük elő, amikor jeleztük az otthonmaradottaknak, hogy megérkeztünk.

Tegnap a vihar alatt kipróbáltam hát a pb-t, mert féltem, hogy megint éjszakába nyúló áramszünet lesz, én meg szépen elvágódok a külvilágtól, és nem tudom rajta tartani az ujjam az események ütőerén. Nem olvashatom, hányan közvetítenek élő adásban az özönvízről, vagy ki hogyan tudott elmenekülni még időben a vihar elől. (Előtte még egy gyors szelfi a becsapódó villámmal: #ezközelvolt.)

Az egyetlen furcsa dolog az én power bankomban a leírása: "The world's first scented mobile power, small size, easy to carry."  Illatos? Tessék? Ez biztosan valami félrefordítás, vagy a scented jelent valami egészen mást is? Átböngésztem a többi nyelven írott szöveget is, ott áll, hogy:  perfumado, parfumée, duftende, profumata...

Körbeszagoltam hát az egészet működés előtt, közben, után, szinte beledugtam az orrom az USB-csatlakozásba, vártam az illatfelhőt, de semmi.  Enyhe gumimatrac-szag, diszkrét laposelem aromával keverve.
Az enyémből kispórolták a parfümöt! Szép, mondhatom. Vagy ez lenne az?
Eszembe jutott, amikor sok éve Görögországban nyaraltunk. Vettünk egy olyan matracot, aminek átlátszó volt a fejrésze, és így meg lehetett vele figyelni a vízivilágot, még csak az arcunkat sem kellett beledugni a vízbe. Annak volt ilyen élénk műanyag szaga, a mai napig érzem az orromban. Ott ringatóztam a hullámokon, homlokom a matracra nyomva bámultam a halakat a kristálytiszta tengerben.
Szép emlék.
A tengeri sün nem annyira, ami nem átallott egy tüskéjét a talpamba szúrni (biztosan megbántódott, hogy kifürkésztem a magánéletét), így két napig félig érzéketlen, félig sajgó lábbal élveztem a nyaralást. De mit számít mindez, amikor az ember a tenger és mindenféle szépség illatát szívhatja be, amiről már sokan, sok helyen értekeztek, ezért nem fogok most ideömleszteni mindenféle mediterráneumhoz kapcsolódó közhelyet.

A laposelemről pedig nagymamám jut eszembe, és a Szokol rádiója. A Szokolnak kopott bőrborítása volt, mint egy furcsa szájkosár, időnként leszedtem, de gyorsan vissza is tettem, mert anélkül még csúnyább volt szegényke, ráadásul könnyen kiesett belőle az elem. Ennek a toknak jellegzetes szaga volt: bőr, mindenféle konyhai illatokkal keverve, régi dohányfüst...a nagypapám után megmaradt pici foszlány... Aztán ott volt nagymamám titkos nasskészlete a bárszekrényben, amit az unokáknak tartogatott: ropi, negró, dianás cukorka, csodás konyak és pozdorjaillatú egyveleg zúdult rád, ha kinyitottad a csúnya-modern szekrény ajtaját. A szekrény mellett, a virágállványon csorba tengeri csiga, ami állítólag, ha a füledhez tartod, akkor a tenger zúgását idézi. Nekem sosem sikerült a habok hangját meghallanom, pedig nagyon szerettem volna. Csak a kinti zajok letompított, sustorgó, zavaros elegyét.  A csigának belül porszaga volt.

Igaza volt a leírásnak, mégis csak illatos ez a power bank.

Meleg van

Nem panaszkodom, megteszik ezt helyettem mások. Csupán közlöm a mindenki által ismert tényt, hogy meleg van. Éjjel az ember csak forgolódik, a tarkója vizes. a takarót rugdalja balról jobbra, felkel, iszik, visszafekszik. Nálunk az álmatlanságban közrejátszik az is, hogy a szemben lakó szomszédaink elutaztak egy hétre, és itt hagyták a kutyájukat. Aki ugat. Nappal nem ugat, mert alszik a kuka árnyékában, vagy örül a szomszédasszony testvérének, aki egyszer-egyszer rányitja a kaput. De éjjel aztán ráébred, hogy ő mennyire egyedül van és ugat. És ugat, és ugat és ugat. Átlagosan 4 órán keresztül. Néha kisebb szünetekkel, de van, hogy folyamatosan. Gondoltam rá, hogy viszek neki egy családi kiszerelésű jégkrémet, hátha bereked tőle, de nem biztos, hogy szereti. Akkor meg kár érte. Mármint a jégkrémért.
Tegnap éjszaka már végképp eluntam a koncertet. Párszor kiüvöltöttem az ablakon, hogy hallgass már, de valószínűleg valamit nem jól csináltam, mert tovább ugatott. Miután nem szűnt az ugatás, szépen felvettem a hálóingre a torreádorvadító piros selyemköntösöm – egy hölgy a pokolban is hölgy marad, nehogy valakivel összefussak itt a végeken, esetleg egy hűs kocogásra vágyó sportemberrel vagy egy dolgozni induló betörővel, és megzavarjam őket a koncentrálásban – majd átballagtam az utca túloldalára.
Az ebnek emelt hangú eligazítást tartottam a csaholás abbahagyását és a kutyaházban való elhelyezkedését illetően, majd visszalibegtem hajlékomba. A lépcsőn majdnem ráléptem a köntös csücskére, így egy nagyot ugrottam felfelé. A kocogó vagy a betörő jót mulatott volna, ha látja, amint egy nagy piros madár, félhangos "affene" megjegyzéssel, egyensúlyozva tárogatja a szárnyait, mielőtt eltűnne a bejárati ajtó mögött.
A kutya egyébként meglepődött, nagyra tágult, bárgyú szemekkel nézett rám a kerítés túloldaláról. Fogadok, ha tudna beszélni, biztosan megkérdezte volna, hogy "mi vaaan?" Nem nagy lángész szegényke, vagy csak simán elfelejtették a gazdái, hogy egy kutyát nevelni is kell.
Átmenetileg felfüggesztette az ugatást, és sikerült elaludnom.
A hőség fokozódik. A szabadságom második hetére eltervezett és időzített tennivalók nagy része kivitelezés nélkül marad. Ki vágyik 35 fokban ablakot pucolni? Nagy kupac vasalnivaló is vár, de ki vágyik 35 fokban vasalni?
Talán majd éjjel, aláfestő zenével... Siklik a vasaló, vau-vau, fordítsunk egyet a paplanhuzaton, vuf-vuf, picit be kéne spriccelni, vau-vau.
Nagyon szép ágyneműt vettünk az Ikeában. Hadd dicsekedjek el vele, mert nem volt drága, és pont olyan, amire mindig is vágytam. Vagyis nem tudtam, hogy ilyenre vágytam, csak miután már agyonsimogattam a mintaként fellógatott példányt. Fantasztikus svéd neveik vannak ezeknek a az ikeás cuccoknak, de ennek már ránézésre is értelmesnek tűnt: Pärlhyacint,  magyarul gyöngyjácint vagy fürtös gyöngyike. Attól az apró bökkenőtől eltekintek, hogy a gyöngyike kék, ez a ciha pedig piros-fehér, és nem is hasonlít a mintája a szóban forgó virágra.
De nagyon kedves, nosztalgikus kinézete van, nekem a "lemegyek vakációzni a Balatonra a nagyamamához" érzést idézi. Pedig nem is volt tóparti nagymamám, mindketten Budapesten laktak. Az egyiknél Rákospalotán nyaralhattam, a másikkal pedig legtöbbször karöltve mentünk a Balatonra, de mert egész évben együtt voltunk amúgy is, ez nem volt akkora élmény. Legalábbis az együttlétet illetően, mert  Balatont azt nagyon szerettem, és szeretem ma is.
De jó, most éppen hallgat a kutya!  Szeretem a csendet. Sokakkal ellentétben, engem zavar, ha egész nap szól a rádió vagy a tévé. Az üres szobának óbégató tévé még jobban zavar. Hálás vagyok apukámnak, aki gyerekkoromban mindig a nyomunkban járt, és kapcsolgatta le a tévét, villanyokat. Akkoriban idegesített, de ma már hasznosnak érzem. Lehet, hogy nem sokat spórolok vele, de úgy érzem, legalább teszek valamit a környezetért.
Ti mit csináltok, hogy könnyebb legyen elviselni a hőséget? Én például sokat iszom. Már egészen elfogyott itthon a bor, csak egy kis Unicum van, de azzal óvatosan kell bánni, mert vízhajtó hatású! Egészen sírós hangulatba kerülök már egy kupicától is. Jól van na, csak viccelek, nem is szoktam alkoholt inni. Tisztán legalábbis soha. Nagyon rossz íze van önmagában.
Azt hiszem, megyek vasalni. Ha éjjel kutyaugatásra ébredtek, gondoljatok rám. Vagy anélkül is.
Csendes éjjelt, hűs ágyneműt, szép nyarat a nyájas Olvasónak!

Öncsi

Nincsen okostelefonom, csak egy régi butácska. Hívni lehet vele, tudok néhány zeneszámot feltölteni rá, és ha szépen süt a nap, akkor a szabadban tűrhető fényképeket készít. Eleve nem vagyok önképgyártó típus, soha nem értettem, mi a jó abban, ha valaki hetente többször megörökíti az ábrázatát és közkinccsé teszi. Hacsak nem vágatta le a haját, borotválta le a szakállát vagy lett szemüveges, sok minden nem változik két nap alatt. Mire megszokunk egy jó fotót, már újabb kép jön, amin ugyanaz az illető van, csak az orra három centivel balra az előzőhöz képest. Vagy jobban sikerült a hajvasalás. Vagy kialudta a táskát a szeme alól. Ami az előzőn sem látszott, csak ő tudta magáról, hogy van neki.
 Néha lefotózom magam a normál géppel, hogy legyen új profilképem a fészbúkra, szerencsésebb esetben más fotóz le, kb. ennyi.
Az öncsi a címben tehát nem a selfie magyar fordítása, hanem inkább azt jelenti, hogy most magamról fogok írni. Kérdés, hogy ez érdekel-e valakit. (Mintha az eddigi bejegyzések nem rólam szóltak volna...) Jó régen blogoltam. Történtek velem dolgok, de valahogy nem akart kikerekedni belőlük iromány. Mostanában utazás közben a mp3-asomat hallgatom, kevesebbet fülelek a köröttem lévő világra.Vagy egyszerűen a téli fáradtság nevű letargult állapotban nyamvadozom. Vagy írói válság. Vagy ki tudja.
Vidám írást várnak a kedves Olvasók tőlem, hát megerőltetem magam, nehogy szomorkásra sikeredjen, és ők is borúsak legyenek. Aki borongani akar, olvasson híreket.
No, kérem szépen, mi legyen az önvallomás tárgya? Legyen az, hogy milyen lütyő is a kedves zagyvablogger. (A blogger szó semleges nemű, a bloggerina szó nem létezik, akkor sem, na! Vagy ha igen, akkor van lovagina is, és igaza volt Hofi Gézának.)
A lütyőség, vagy nevezhetjük misterbeanizmusnak  is, ki-ki döntse el maga,  nem egy bizonyos esetet takar, hanem általános állapotot. Hadd illusztráljam néhány apró pillanatfelvétellel.

Reggel, indulás a munkába. Hűvösebb évszak, gondosan befűzött cipő. Jaj, nem vettem magamhoz készpénzt! De elmegy a busz, ha most nekiállok cipőt kifűzni, a szőnyegre meg, amin mezítláb járunk csak, nem lépek rá utcai lábbeliben! Megvan! Az egyiket leveszem, majd féllábon beugrálok a szobába a pénzért, így spórolok egy percet, hátha ezen múlik minden. Visszaszökdécselek a bejárathoz, másik fél cipő újra fel. A busz persze elsuhan az orrom előtt.

Ugyanez a szituáció, reggeli rohanás. Kabát felvéve, táska kézben. Hoppá, mintha a hűtő ajtaját nem zártam volna be rendesen. Egyszer, még évekkel ezelőtt nyitva hagytam egész napra, több minden tönkrement odabent, a villanyszámláról ne is beszéljünk. Azóta rettegek, hogy megismétlődik a csúfos eset, tehát ellenőrzés nélkül nincs távozás. Nálunk a kamrában van a hűtő, így rohanás a ház másik felébe, ajtó megnyomkod, usgyi kifelé. Közben gyors pillantás a tűzhelyre, melynek gombjai szintén gonosz veszélyforrásként szerepelnek a reggeli menetrendben. Öt gomb, mindegyik nullán áll, huhh, mehetünk. Busz el.

Bármelyik előző kombinálható a leggyakoribbal: ajtón ki, bezár, le a lépcsőn, irány a kapu. Mivel az eszem már öt perccel, sőt többel előttem jár, a megszokott mozdulat kiesik az agyamból. Tehát a kaputól szaladás vissza, kilincs megnyomkod, az nem enged, jól van. Jó esetben, anyósom a szomszéd házban épp az ablakot csukja be szellőztetés után, így mielőtt újra felszökellnék a lépcsőn, már gyakorlottan kiabálja: bezártad! Köszi, Marika néni, jó, hogy legalább valaki észnél van.
Most, hogy sikerült komplett gyigyósnak beállítani magamat, az igazság kedvéért el kell árulnom, hogy egyszer tényleg nem zártam be. Még kettővel ezelőtti hajlékunkban laktunk, egy társasház első emeletén. És bizony estig csak kilincsre volt zárva a lakás, mert elfelejtettem ráfordítani kulcsot. De legalább nem hagytam a zárban.

Járművön fent maradni, továbbutazni megállókkal nem szoktam, de a metrónál előfordult, hogy ellenkező irányba szálltam fel. Visszatérő álmom, hogy nem jó buszra ülök, és visz a járat valahová Budakietlenre, ahonnan fogalmam sincs, hogyan jutok haza.

A legrémesebb történetet a végére hagytam. Talán tíz-tizenkét éve lehetett, hogy egy vízvezeték-karbantartás miatt anyósoméknál laktunk pár napig. Senki nem maradt otthon, mikor elindultam dolgozni. Út közben belém hasított, hogy nem emlékszem, kihúztam-e a vasalót. Beértem a munkahelyemre, de nem tudtam semmire koncentrálni. Minél inkább gondolkodtam rajta, próbáltam felidézni a pillanatot, amikor befejeztem a vasalást, annál inkább szorongatta szívem a jeges félelem, hogy nem húztam ki. Végül, mikor már félőrült voltam a bizonytalanságtól, és képzeletemben már lángokban állt a ház, szégyenszemre hazakéredzkedtem megnézni. Ki volt húzva.

A legvégére pedig mottónak Füles mackó után szabadon: Zagyvablogger mond most nektek szép meséket, gyerekek... De azért szerettek, hogyha lütyő is vagyok?