Élj mának! avagy Mr. Smartmatch, bring me a dream

Volt egyszer egy közösségi oldal, ahová regisztráltam. Érdeklődés hiányában hamarosan megszűnt. Igazából fű alatt átalakult társkeresővé.

Erről csak akkor szereztem tudomást, amikor emailben kezdtek szállingózni a felszólítások, hogy különböző korombeli urak profilját tekintsem meg 24 órán belül, de a legjobb, ha tüstént, mert elszalad a lehetőségem a boldogságra.

Dehogyis tekintem – gondoltam –, töröljük csak szépen a profilt! Igen ám, de nem lehet. Nincs ilyen menüpont, vagy jól eldugták.

Szerencsére sem fotóm nincs fent, sem érdekes adatok rólam, így biztonságban vagyok. Nem is törődnék az egésszel, ha nem érkeznének naponta a postafiókomba a smartmatchok (így hívják a delikvenseket, akik a gép szerint remekül illenek hozzám) bemutatkozásai. A hírekről sem tudok leiratkozni... Kínomban olvasgatni kezdtem,  vajon melyik figura mivel próbálja elbűvölni a hölgyeket.

"Megvan !?: .. viccelsz ? Anyámmal élek, macskám van, Babettával járok, én ne legyek kemény ? Ízirájder öcsém, ízirájder !!! (ÜVEGTIGRIS-Csoki) Ez? : „Bodri, mióta beszélsz te ilyen kiba...ttul választékosan?! Kemény vagyok, kőkemény! A Tejes ember bekaphatja! Két embert küldtem az akcióra, az egyik benn van az újságokban a másik a gyorskocsiban. Amúgy minden fa..a! Elhagyjuk a kispályát, és" Humorherold, gentleman köntösben. Csúnya szó gondosan kipontozva, tájékozatlanabb hölgyek részére az idézet forrása megjelölve. Egyébként se füle, se farka. A jelentkezők nevében reméljük, hogy ez csak a szövegre érvényes. ............

"Alapvetően vidám humoros és megbízható ember vagyok! Szeretek segíteni mindenben szeretek ölelkezni szeretgetni imádok nagyokat csókolózni egy héten többször szeretkezni! De valahogy mindig olyanokkal akadok össze akik csak mondják hogy ez jó nekik ez kell nekik aztán mindig szakítás a vége! Mi van veletek csajok hol van az aki tényleg engem akar!! Hol? Remélem itt és most fog írni nekem ha ezt elolvasta"

A szegény kihasznált, csalódott aranygyerek prototípusa. Itt és most írjon neki valaki gyorsan, és küldjön neki vesszőket, mert így kicsit nehéz elmenni a szövegén...

...........

"Ausztriaban dolgozom eppen"

Remelem, ez eleg csabito, schone frau.

...........


"Szinház az egész világ !"  


És színész benne minden nyavalyás nő! De azért még ad egy esélyt, mielőtt átmenne a Kék Osztrigába.

...........

"Egy örök álmodozó vagyok, egy nagy gyerek, aki nehezen tudja megemészteni az idő múlását, hiszen oly sok a tennivaló, de oly kevés az idő! :) Mellesleg a ZÖLD ONLINE JEL nem azt jelenti, hogy folyamatosan itt vagyok, csak azt, hogy a gépem be van kapcsolva, mert a program automatikusan beléptet mikor bekapcsolom! Így szíves elnézést mindenkitől, ha nem tudok azonnal válaszolni, de igyekszem! :)"

Mostan színes online-jelekről álmodom. Legszebb a zöld. ÉS KÜLÖNBEN IS NE ÍRJÁL, mert nem győzök válaszolni a sok levélre!

...........

 "Élj mának :D"

Álmodd velem, hogy vakít fény,

Tombol nyár földtekén,

Ne érdekeljen, ha esik hó,

Mert nyaralni visz álomhajó!

...........

 Az utolsót egy az egyben bemásolom, mert így kerek:

Szexblog, 37

Tartózkodási hely: Budapest

Nőket keres 18 és 90 év között

 "Szia! Kalandos utazgatáshoz keresek egy olyan nőt, aki eljönne velem ide-oda, és egy blogot írna kalandjainkról Bárhonnét írhatsz, én majd megyek. Emailt írj! ui: szívesen ottaludnék valakinél... na elhívsz?"

Kedveském, kijöhetne velem a keresztúri piacra, mert nyolcvan évesen, fájós lábbal nehéz már oda-vissza buszozni,  meg felmenni a harmadikra a húzós kocsival. Megígérem, írok plogot vagy micsodát magának, a kisunokám úgyis befizetett egy olyan internettes tanfolyamra! Itt aludhat a kisszobában, csak hozzon pizsamát, mert az öregemtől nem maradt egy sem, elhasználtam felmosórongynak.

A kis Dóczy-liba

Találtam egy képet a neten, egészen véletlenül. A debreceni Dóczy Leánynevelő Intézet 4.a osztályos diákjainak csoportképét. Megörültem, mert anyai nagymamám oda járt, mindig emlegette, hogy Dóczy-libáknak hívták őket a város katolikus iskolásai. Hogy ők miként nevezték a pápista leányokat, arról nem szólt, de amúgy is keveset mesélt arról az időszakról, gyermekéveiről.
Azt tudom, hogy Zilahon született, 1911-ben, és amikor "bejöttek az oláhok", a család Magyarországra menekült. Debrecenben telepedtek le, hogy milyen rokoni kötelék vonzotta oda őket, az már örökre rejtély marad. Ha rokonságról esett szó, mindig Lácacsékét emlegette, az pedig igen távol esik a cívisvárostól.
Talán több mindent mesélt volna, ha gyerekként nagyobb odaadással hallgatom, de az ember csak utólag, évtizedek múlva ébred rá, hogy már nincs kitől tudakolni a gyökereket, a rég elmúlt arcokat a kevés megmaradt fényképről.
Különös módon, a debreceni időszakról nem maradtak fotók Mami után, mindössze egyetlen kopott fotográfia két példánya ötéves korából. Ezek közül egyik  kis igazolványként szolgált. Hátuljáról kiderül, hogy dédapám váltókezelő volt Debrecenben. A csepp Bíró Jolán pöttyös ruhácskájában komoly szemekkel néz a fotómasina mellé. Talán édesanyjára figyel, aki inti: "ne mozogj, kislányom".
Ezután hatalmas ugrás, a családi fotógyűjtemény következő darabján már fiatal felnőtt lányként mosolyog egy barátnőjével, majd hamarosan nagyapám is megjelenik a fényképeken, a fess rendőrrel már Pesten ismerkedett meg. Cigarettáért járt a trafikba, ahol Mami eladó volt.
Ebből az időszakból és édesanyám születése idejéből több fénykép van, de a kieső, nagyjából 20 évet titokzatos homály fedi.
Egy kedves kis sztori megmaradt azért nagymamám lánykorából. A Nagyerdőbe jártak sétálni a fiúkkal (milyen izgalmas lehetett, vajon mit mondtak otthon?). Az egyik bátor fiatalember a fák jótékony takarásában, bizony, alaposan megcsókolta. "Én meg jól pofon vágtam!" - mesélte Mami. "Miért, nem tetszett a fiú?"  - kérdtem én lélegzetvisszafojtva. "Dehogynem, csak úgy illett. Ha megcsókoltak, pofon kellett vágni az illetőt."
Nagymamám abban  a korban született, cseperedett, nőtt fel, amit mi 21. századiak olyan szívesen idézünk meg nosztalgia címszó alatt képeken, múzeumokban, filmeken, gyűjtőszenvedélyben. Neki biztosan nem volt ennyire romantikus  kisgyerekként menekülni Erdélyből, megszokni Debrecent, az iskolát, az új otthont, megélni az I. világháborút, barátokat találni. Élte azokat éveket, és idős asszonyként keveset beszélt róluk.
A képet, amit a neten találtam, nagy örömmel kezdtem böngészni, hátha pont nagymamám is rajta van. Megakadt a szemem az egyik kislányon. Ismerős volt valamiért. Próbáltam időben elhelyezni a fotót, rájönni, a lányok a képen hány évesek lehetnek. Furcsa elhinni, a külsejüket látva, hogy negyedikesek. Ez, amikor én voltam általános iskolás, a nyolcadikosokat jelentette. Itt, a fotón egy kupac valódi kislány ül és áll, csak némelyik érettebb arcocska mutatja, hogy tizenévesekkel nézünk farkasszemet. Akkor még igazán gyerekek voltak a "nyolcadikosok", a kis matrózblúzok alatt épp csak mocorogni kezdett a nőiség.
A kislány, akiben annyira szeretném felfedezni anyukám és a magam vonásait, elgondolkodtatott. Túl sok minden stimmel. A kép készültének éve, a 4. osztály... Mellétettem a kis igazolványt, nézegettem. Nehéz eldönteni, hogy valóban Mami van-e azon a képen. Nincsen névsor hozzá, mert csak egy érdekesség a régi fotókat gyűjtő weboldal sokezres kollekciójából. Talán a fotó tulajdonosa tudna segíteni, hátha az eredeti kép hátulján vannak nevek. Elhatároztam, hogy megpróbálok kapcsolatba lépni vele. A válaszig  még nézegetem a képet, és faggatom a Mona Lisa mosolyú kislányt. Akárki is ő, nekem mindig Mami lesz 1935-ből.