Így születtem

Édesanyám elmondása szerint nagyon meleg volt az a nyár, amikor engem várt, korán jött a dinnyeszezon, és ő állandóan görögdinnyét evett, volt, hogy egy egészet elhelyezett mellém, persze héj nélkül, de szerencsére jól elfértünk. A hagyomány szerint ebből az következne, hogy vagy nagyon utálom a dinnyét, vagy rajongok érte, de egyik sem, csak szeretem. Ha jó édes és nem kásás.

Éjjel fél tizenkettőkor jöttem világra, és valamiért annyira siethetnékem volt, hogy húsz perc alatt tokkal-vonóval kint voltam (vagyis nem azzal, mert nem lettem hedegűművész). A nagy rohanásban sikerült megrepesztenem Anyu medencecsontját, így napokig úgy sántikált, mint akinek valami súlyos baja van. Aki csak ezután látta a kórházban, mind sajnálkozott, hogy "nahát, szegény asszonyka, ilyen nagyon beteg, és mégis gyereket vállalt".

Amikor édesapámnak hírül vitték, hogy lánya lett, nem volt csalódott, mindegy volt neki, hogy lánya vagy fia születik, csak egészséges legyen. Nagyon csúnya újszülött voltam, ráncos és kopasz, csak valahol hátul, körben, a nyakam környékén volt pár szál hajam, mint egy százéves zongoraművésznek (zongorista sem lettem). Anyukám, mikor először jobban szemügyre vett, megállapította, hogy "jaj, ez a gyerek egy az egyben olyan, mint az apám". Ez nem volt kimondottan dicséret, mert melyik újszülött szeretne úgy kinézni, mint a hatvanhárom éves nagyapja?Aztán később szebb lettem, a három napos koromban készül fotón már egészen hasonlítok egy klasszikus kisbabára.

Nos, Apu megérkezett a kórházba. A kórteremnek amolyan kétszárnyú csapóajtószerűség volt a bejárata, és anyukám elmesélése szerint a nyílásában egyszer csak megjelent egy csokor virág. Gondolom, nem nagyon rohant apukám, ha az első látogatásra már tudott virágot venni reggel az éjjel szült nejének, de mentségére szolgáljon, hogy akkoriban nem volt sok keresnivalója az apukáknak a szülőszobán és környékén.

A virág már bent volt a teremben, de Apu még kint. Nem is érkezett meg, mert a csokor szépen, lassan, mintha lift vinné, elindult a nyílásban lefelé. Egészen a földig. Majd a nővérek összeszedték apukámat, magához térítették és lelket öntöttek belé. Pedig még vért sem látott, sőt semmit egy ajtón kívül. Mit csinált volna manapság, az apás szülések korszakában?

Így születtem. És te, kedves Olvasó?