Hétfő, kedd...

A hétvége eseménytelenül telt, ezért nem írtam semmit. Tudtam én, hogy nem lesz ebből naponta blogolás.
Most sem jobb a helyzet. Mit lehet írni egy átlagos hétfőről? Reggel fáztam. Sikerült egy látszólag modern, de igen cúgos buszra felszállnom, szemmel láthatóan mások is feszengtek a hidegtől, mert - amíg lehetett - keresték a melegebb ülőhelyeket. Nem voltak. Vigyázzülésben kuporogtam, hogy minél kevesebb támadási felületet biztosítsak a jeges levegőnek, közben a lábujjaimmal lelkesen játszottam a Für Eliset. Mire kicsit kiengedtem, már megérkeztünk a végállomásra. Én is hibás voltam a dologban: öltözéskor hezitáltam, hogy a melegebb vagy a csinosabb nadrágot válasszam, és a kis hiú énem győzött. Tudomásul kell venni, hogy a mínusz az mínusz, és különben is: ha az ember elmúlik annyi, akkor annyi.
Visszaemlékszem megboldogult ifjúkoromra, amikor még a derékig érő dzseki pont elég volt a boldogsághoz, és csizmát úgy vásároltam, hogy lehetőleg minél divatosabb legyen. Ma úgy, hogy méregetem a talpa vastagságát, és könyékig elmerülök benne, gyanakodva tapogatom a bélést, hogy elég meleg, bundás-e.
Most ahogyan visszaolvasom magam, teljesen olyan, mintha egy nyugdíjas írónő számolna be a napjáról. De nem vagyok sem nyugdíjas, sem író, így  gyorsan megpróbálok irányt és stílust váltani. Nem biztos, hogy sikerül.
Szóval az utazás folytatódott, de még eseménytelenebb lett, mert azon kívül, hogy a villamoson már nem kellett zongoráznom, nem láttam és hallottam említésre méltót. Jogos a kérdés: akkor mi a fenét tudok írni róla? Na, de ha megígértem, hogy gyakrabban blogolok? Nem okozhatok csalódást az olvasóimnak.
A hidegre visszatérve: hiába olvadtam ki az irodában, hamarosan megjött a postás. És jéghideg volt szegény. Nem ölelgettem, nem onnan tudom, hanem amikor távozott, szó szerint fagyos levegőt hagyott maga után. Egyébként sem túl barátságos figura, de most, így, lehűlve még hidegebbnek tűnt. Nem irigylem, egész nap be a melegbe, ki a mínuszba, csoda, hogy nem tudja átvenni ilyen rövid idő alatt a beltéri hőmérsékletet?
Hosszú, dolgos nap után, melynek fénypontja a négylábú mentálhigiénés munkatárs hátának vakarászása volt (ő egy kisméretű, fehér eb, aki időnként tiszteletét teszi egy kis munkamorál-javítás céljából irodánkban, és akivel egy ideje igen jó kapcsolatot ápolunk), hazatértem szerény hajlékomba.

Kedden, azaz ma, bölcsebb voltam: melegebb nadrág. Megállóban topogás, kesztyű le, zsebkendő, kesztyű fel, kesztyű le, orrfújás, kesztyű fel.  Örvendezés a tegnapinál vastagabb zokninak. A busz jól fűtött volt, halleluja!
Budai célállomásom közelében bementem a zöldségeshez gyömbérért. Ez az a bódé, ahol kakit is lehet kapni (lásd a hőstenoros bejegyzést). Sikerült egy szép nagy, kereszt alakú, ágas-bogas gyömbérgyökeret kiválasztani, amit az elgémberedett kezű eladófiúcska megmért, majd 215 forint lesz felkiáltással az orrom elé tartott, de pont úgy, mint ahogy a vámpír orra alá nyomják a feszületet a horrorfilmekben. Megijedtem: ennyire sápadt lennék?  Átvettem az alternatív egyházi kelléket, és kértem hozzá egy tasakot. Mindjárt megreszelem blogolás után egy darabját, mézzel remek immunerősítő.
Hazafelé furcsa, de sajnos nem szokatlan jelenet tanúja voltam. Főszereplő ismét a kaki, de nem gyümölcs, hanem kutyagumi formájában. Egy jól öltözött, értelmesnek tűnő fiatalember keveredett verbális dzsúdóba az ügyben teljesen ártatlan, csupán szükségének engedő ölebecske gazdájával. A házból kijővén, valószínűleg autóba akart szállni, de ott díszelgett mellette a végtermék, ami jogosan bántotta a szépérzékét.
A szőke, tetovált szemöldökű ebtulajdonos vöröslő fejjel óbégatott, sérelmezte a felszólítást a kolbászka eltávolítására. Bekapcsolódott hasonló kaliberű barátnője is, akinek nem tudtam jobban tanulmányozni a megjelenését, mert siettem tovább, mielőtt kapok egy eltévedt pofont, vagy velem is ordítani kezdenek, hogy mit bámulok. Ő arra hívta fel a fiatalember figyelmét, hogy mindenütt térdig járunk a szemétben, miért pont ez a szar zavarja, és különben is, hogy lehet ilyen hangon beszélni egy hölggyel. Lopva körülnéztem, kiről van szó, mert rajtam kívül nem volt ott hölgy, de velem nem beszélt csúnyán senki. Egyelőre.
Szegény tisztaságra vágyó, helybeli lakos, más néven: úr, nem tudta, hogy nem érdemes tetovált szemöldökű, hypószőke kutyatulajdonosokkal vitatkozni. Holnap majd jön a hölgy kigyúrt, kétméteres élettársa, és jobb esetben a gumit szúrja meg az autóján. A rosszabbik esetre nem merek gondolni.